Sikerrel zajlanak az általános és középiskolás diákoknak szervezett foglalkozások. Az első tapasztalatok abszolút pozitívak. Jól eső érzés látni, hogy virtulási világban felnövő generáció mennyire meg tudott maradni lelke mélyén, ugyanannak a kíváncsi, kalandra éhes gyermeknek, amilyenek a mostani felnőttek és nagyanyáink voltak anno. Nyitottságuk viszont még szembeszökőbb. A különböző korok játékos, interaktív megismerése során valódi helyszíneken, képzelt, vagy szerencsés esetben valós szituációkban tapasztalhatják meg a mindennapi életet valamely kiválasztott történelmi korszakban. De, ahogy korok között ugrándozunk, úgy változik a demonstrált kultúrális közeg is. Látszanak napjaink hollywoodi filmjeinek hatásai éppúgy, mint a média mindenhová betörő, és korlátozások nélküli betülekedése a családok, és az egyének életébe. Elsőként ezeken a vélt, vagy valós sztereotípiákat kell megmagyarázni, megérteni és lebontani a résztvevőknek. Egy-egy foglalkozás, élőt történelemóra végeztével ugyan nem megoldásokkal térnek vissza az iskolapadba a nebulók, de garantáltan tele lesznek még kérdésekkel, melyek megválaszolása részben majd a pedagógusok, részben pedig saját erőfeszítéseiken keresztül lesz feladatuk.

